-          Ez az út igazán kívánatos számomra. Csendes a folyó, sok a kikötő és látok olyan hajókat is, kik kedvesek a számomra. Igaz, hogy van itt egy zátonyos szakasz, de majd vigyázva kormányzok.

-          Legyen, gyermekem.

-          Igen itt végre megoszthatom és továbbadhatom mindazt, mit magamba engedtem!

Kikötöttél és telve a megnyilvánulás vágyával találkoztál más hajósokkal is. Boldogan mesélted tapasztalataidat, és remény telve hallgattad őket is. Örömmel üdvözölted mindazt, miről beszámoltak s tapasztalataik hasonlóak voltak a tiéddel. De a kikötőt sokféle utazó használja, s észrevetted, mások, kik másik útvonalon jöttek, teljesen mást mondtak, mint amit te eddig tapasztaltál. Titokzatos földekről számoltak be. Olyan kikötőkről, melyet el sem tudtál képzelni, s benned feléledt a vágy : tovább!

Így újra nekivágtál az útnak, de gazdagabb lettél a mások által átadott élményekkel (tanításokkal), melyeket magadba engedtél és tudásodba építettél. Hajódat már biztosabban kormányoztad és lelkesen üdvözöltél minden melletted elhaladót. Minden kikötővel egyre több és több élmény és tapasztalás volt benned és egyre több megnyilvánulásban volt részed. Valahogy lassan átformálódtál… Új vágyaid és elképzeléseid lettek, ahogy magadba engedted saját és mások élményeit. Elkezdtél szétválogatni és megkülönböztetni. Célod még mindig az, hogy eljuss arra a csodálatos helyre, melyről minden kikötőben annyit beszélnek, de az útirányt vagy nem tudják megmondani, vagy mindenki aki tudni véli, másképp igazít el téged. Minden kikötőben egyre csak gyarapodsz az élményekkel, de te is egyre több tapasztalatot osztasz meg másokkal. Mindenki, aki beszámol útjáról, a sajátját látja a legnehezebbnek, és úgy gondolja, tőle tanulhatsz a legtöbbet. De vannak csöndes utazók is. Ők kikötnek, magukhoz veszik mindazt, mire a további útjuk során szükségük van, és ugyanilyen csöndben újra vízre szállnak. De közben mégis ott hagynak valami megmagyarázhatatlan érzést benned: ők tudják az utat, csak nem beszélnek róla.

Így haladsz a folyón, kikötőről-kikötőre. Csendes szakaszokon és zúgókon át, megsérülve zátonyokon és hirtelen támadt viharokban, de nem állsz meg. Hajt tovább a vágy, hogy elérd azt a csodálatos kikötőt. Lehet, közben elfelejtetted eredendő célodat, s a térképet is elvesztetted valahol, de már teljesen más elképzelések vezetnek, mint mikor vízre szálltál. Magadba építetted mindazt, mit másoktól vagy saját magadtól tanultál. Élményeid összekeveredtek mások élményeivel és néha nagyon elveszettnek érezted magad.

De rájössz lassan, ahogy kikötőről kikötőre vándorolsz, hogy mindenki, akit csak megkérdezel más okot tart igaznak. Vannak, akik segítőkészek és feltöltik csónakod, de vannak kik félrevezetnek és eltérítenek téged. Ezért gyanakvóvá válsz és kihasználsz te is minden lehetőséget, mit javadra fordíthatsz. Mindent kipróbálsz, mit másoktól láttál és tapasztalataid okán tudásod gyarapszik. A folyó és a kikötők nyomait viseled, tenyered kidörzsölte a kötél, arcodat megcserzi a nap, de ez már természetessé válik, s látod mások is így vannak ezzel.

Te csodálkozva állsz s nem érted, mit akart ezzel mondani. Egyáltalán, hogy lehet szó nélkül beszélni. De értetlenül vízre szállsz újra.

-          Istenem, segíts!

Ez a felismerés megváltoztat, s teljesen másképp vágsz neki az útnak. Most is kikötsz, de mindaz mit tapasztalsz, az öröm és az élmény ajándékával halmoz el téged. Meglátod a sokféle megnyilvánulás közös gyökerét: az UTAT. Már tudod, mind utazók vagyunk. Ugyanoda tartunk, csak más módon. Ezért nem teszel mást, csak átadod tudásod minden kikötőben s te is magadhoz veszed mindazt, mire szükséged van, s rábízod magad a folyóra, hogy vezessen szíveden át.

Ez a létezés értelme: az Úton való tapasztalás, tanulás és a felismerés. A felismerés az, ami hazavezet tapasztalásod útján, ha szívedre hallgatsz.

Kövesd szíved térképét és hagyd, hogy az Akarat legyen

Vezetőd.